4.A osztály

2017. június 22.

Fürkész tanulmányi verseny - döntők

A Projektnap előtti héten zajlottak a Fürkész tanulmányi verseny döntői. Az alsó tagozatról 16 tanuló versenyezett. A vegyes csapatok több, fával, erdővel, erdei állatokkal kapcsolatos feladatot, rejtvényt oldottak meg, majd erdei képes puzzlet raktak ki. A mezőny erős volt, hiszen a győztes csapat /Udvardy Hanna -1.A, Bombicz Csenge Kata – 2.B, Ördögh Zsófia – 3.A és Nyári Dávid Gergő – 4.A/  fél  illetve 1 pontkülönbséggel győzött a többi felett.

2017. június 5.

Utolsó könyvtárlátogatás

2017. május 31.

A negyedikesek 2017. május 31-én utolsó alkalommal vettek részt foglalkozáson az Anton Bernolák Könyvtárban. Kovačic Gizella néni ezúttal egy bizarr témával fogadta a gyerekeket. Ez az illemhely története volt. Érdekes képes prezentáció és sok izgalmas információ kíséretében járták végig a történelmi korokat és így ismertkedtek meg az egyes korok szokásaival. Végezetül  megköszönték Gizka néninek a mindig tartalmas és felejthetetlen foglalkozásokat. Reméljük, hogy jövőre is lesz alkalmuk a könyvtárban találkozni.

2017. május 23.

Tanulmányi kirándulás a csillagvizsgálóba

  1. május 19. (péntek)

Iskolánk 4. évfolyama a pénteki nap folyamán ellátogatott Ógyallára, a csillagvizsgálóba. A reggeli vonatozást és a kis gyaloglást követően, minden várakozásunkat felülmúlta az ott elénk táruló látvány. Mint megtudtuk, a legrégibb szlovákiai csillagvizsgáló felépítése Ógyallán Dr. Konkoly-Thege Miklós nevéhez fűződik. Az asztrofizikális obszervatóriumot, Európában az elsők között, 1871-ben hozták létre és a 19. század végén a legjobban felszerelt csillagvizsgálók közé tartozott. Konkoly doktor egész életét a tudománynak szentelte.

2017. május 19.

Fa-hét a 4.A-ban - csütörtök

  1. május 18.

A csütörtöki nap 1. tanítási óráján egy kedves vendég érkezett a IV.A osztályba: Katka Halandová – az érsekújvári Zerge Turista Csoport egyik vezetőségi tagja. Mivel a Fa-hét keretén belül már foglalkoztunk a fafeldolgozással, az erdők védelmével, az erdei állatvilággal, ezért a természetjárásra is szerettünk volna hangsúlyt fektetni. Szűk 45 percben bemutatta a gyerekeknek a turista csoport munkáját, mesélt az élményeiről, buzdította és bíztatta a tanulókat, hogy ne féljenek kimozdulni a természetbe.

2017. május 18.

Fa-hét a 4.A-ban - szerda

  1. május 17.

A szerdai nap az osztályunk életében is (főleg) az I. VOX IUVENTUTIS eseményről szólt. Nagyon büszkék vagyunk osztálytársainkra, akik szereplésükkel gazdagították az énekkar és a tánccsoport előadását. Név szerint: Illéš Erik, Muči Marcus, Nyári Dávid Gergő, Puss Veronika és Barák Rebeka. Ők már a délelőtt folyamán gyakoroltak, beénekeltek az iskolában, majd közösen átvonultak a Lovardába szerepelni.

2017. május 17.

Fa-hét a 4.A-ban - kedd

2017.5.16.

A keddi nap is izgalmakkal telt a IV.A osztályban. A délelőtt folyamán az osztály elkezdte a Mi fán terem c. társasjátékát játszani. Ez egy nagyobb méretű projektmunka volt, ugyanis az osztály diákjainak kellett kidolgoznia a fás témaköröket, amelyeket a tanító néni feldolgozott és beleépítette egy nagy társasjátékba. Még a tanév első felében készített az osztály egy hatalmas gondolattérképet a „Fa“ témakörrel kapcsolatban. Ennek eredményeképpen kezdődhetett el a játék a mai nap folyamán – s tart még majd a hét végéig.

2017. május 16.

Fa-hét a 4.A-ban - hétfő

  1. május 15.

Iskolánk IV.A osztálya a Fa-projekt keretén belül egy élménydús hetet kezdett. Hétfőn reggel egy orgonabokor elültetésével indították a napjukat. A bokor felajánlását ezúton is köszönjük Salgó Zoltánnak és Máriának! Annak érdekében, hogy a bokor "életre keljen", a gyerekek az Orgona ága c. énekkel köszöntötték új helyén a virágot.

Feliratkozás a következőre: 4.A osztály