Verseny eredmények

2019. május 24.

Papírgyűjtés  - eredmény

A 2018/19-es tanév papírgyűjtésének két fordulója lezárult. A végleges eredmény az őszi és tavaszi forduló összesítéséből keletkezett.

A begyűjtött hulladékpapír 85 737 kg lett.

Köszönet minden gyűjtőnek – tanulóknak, szülőknek, pedagógusoknak!

Külön köszönet azoknak a szülőknek, akik többórás szolgálatot vállalva segítették a papír begyűjtését: Blaško szülők,Borka Róbert, Csanda Norbert, Jaruska Miklós, Kis Péter, Ožvald Norbert, Pintér Dániel, Veres Ferenc, Veres Zoltán

2019. május 12.

XV.Felvidéki Országos Rovásíró-vetélkedő és Műveltségi Találkozó

2019. május 10-én, a Czuczor Gergely Alapiskola körzeti fordulóról továbbjutott rovásíró diákjai méltón képviselték iskolánkat, s büszkén helytálltak. Az idei, XV.Felvidéki Országos Rovásíró-vetélkedő Gútán, a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában került megrendezésre. Ahogy az elmúlt évek során, idén is elérte a 150-et a jelentkezők száma. Nagy örömmel nyitotta meg kapuit az iskola a döntőbe jutott 59 diák előtt. A megérkezést követően a gyerekek azonnal nekiláttak a hangos olvasás feladatkörének.
2019. május 12.

X. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny

2019. május 9-én Gútán rendezték meg a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny
regionális elődöntőjét. Több mint ötven mesemondó négy kategóriában mérettette meg
magát. Nagy örömünkre iskolánk tehetséges tanulója, Gál Noémi , a II. kategória
versenyzője ezüstsávos minősítésben részesült. Szívből gratulálunk . A verseny vidám
hangulata Écsi Gyöngyi előadóművésznek, népdalénekesnek köszönhető, aki a nap folyamán
többször is megénekeltette a tanulókat és a pedagógusokat. A közös mesemondás, a közös

2019. május 5.

Angol regionális verseny

2019 május 3-án Kis Tamás Kristóf, a VIII.B osztály tanulója részt vett a párkányi Angol regionális versenyen. Összesen 13 tanuló indult, 3 forduló volt. Az elsőben a tanulók PowerPointos prezentációt mutattak be szabadidős tevékenységeikről. A másodikban történetet mondtak egy kép alapján, végül párbeszéddel zártak. A küzdelem nagyon szoros volt, a tanulók felkészültek voltak. Azonos pontszámmal Jarusa Sárával Muzsláról Tamás Kristóf az első helyen végzett.
Idén a versenynek tehát két győztese lett.
2019. április 30.

HATALMAS SIKER: Országos 1.,2. hely

A Tompa Mihály Országos Versenyen fantasztikus teljesítményt nyújtottak tanulóink:

Ördögh Zsófia 1. hely -vers, felkészítő Liszka Éva
Anda Liza 2.hely - próza, felkészítő Liszka Éva
Ožvald Damián 2. hely- próza, felkészítő Horváth Melinda
Zsapka Zsófia a legjobbak között, felkészítő Juhász Zsuzsanna

2019. április 29.

2019.április 26.

Iskolánk rovásíró diákjai a minap tanúbizonyságot tettek arról, hogy az idei tanév is eredményes volt. Az iskolai fordulóból továbbjutó 10 diák a körzeti fordulón: Dunamocson is bizonyított. A legfiatalabbak és a legidősebbek is egyaránt szép teljesítményt értek el!
A délelőtti órákban úgy az olvasási, mint az írásbeli feladatoknál is ügyeskedtek rovásíróink. A dunamocsiak vendégszeretetét élvezve, a finom ebéd elfogyasztása után, egy falunéző sétára került sor.
2019. április 26.

„Istennel a hazáért és a szabadságért“

Az április 12-én Párkányban megrendezett regionális történelmi vetélkedőn a Czuczorosokat a hetedik évfolyam tanulói, Gubo Veronika, Nagy Natália és Ožvald Damián képviselték. A Rákóczi - szabadságharc történetével és a vezérlő fejedelem életével kapcsolatos, írásbeli feladatokból álló tíz forduló után az előre elkészített prezentációkat ismertették a versenyzők.

2019. április 26.

Iskolai népdalverseny

Április 16-án megtartottuk az iskolai népdalversenyt, sok kicsi és nagyobb énekes részvételével. Íme az eredmények:

I.kategória: 1. Hugyivár Barbara és Vida József

  1. Juhász Jázmin
  2. Podbehlá Dorka
  3. kategória: 1. Bombicz Csenge Kata és Bocz Viktória
  4. Zsapka Zsófia
  5. Oláh Emma és Jasná Kiara

III. kategória: 1. Gál Noémi, Dóczé Viktor, Pál Viktor, Barák Rebeka

2019. április 23.

A felsősök dobogós helyezései a matematikaversenyeken

Az idén tíz nap különbséggel zajlottak a Pitagorasz és a Matematika Olimpia járási fordulói az 5.,6.,7., és 8. évfolyam részére. Rendkívüli eredmények születtek :

Zsapka Virág (7.a) a MO 2. helyezettje,  és sikeres megoldója a Pitagorasz versenynek is.

Peternai Sámuel (6.b) a 3. helyezésével kijuthat a Pitagorasz országos fordulójába.

 Anda Liza (5.a) is sikeres megoldója lett a járási Pitagorasznak.

Büszkék vagyunk az eredményeikre.

Mojzes Ildikó

2019. április 11.

Verőfény 2019

Második alkalommal vettek részt tanulóink :

Anda Liza /5.A/, Ördögh Zsófia /5.A/ és Ožvald Damián/7.B/

  1. április 6-án a Bécsi Magyar Iskola által szervezett Verőfény szavalóversenyen Bécsben.

A három kiváló szavaló közül ketten: Ördögh Zsófia és Ožvald Damián kategóriájuk győztesei lettek.

Gratulálunk!

/Horváth Melinda/

Feliratkozás a következőre: Verseny eredmények