Két nap alatt 2 földrajzverseny

2024. marec 25.
2023/2024
b

Pénteken Dunaszerdahelyen került sor a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos fordulójára. A döntőre a levelező fordulók során a legjobbnak bizonyult csapatok kaptak meghívást. Iskolánkat a 3 TUDÓS, azaz Dékány Tamara, Balogh Szilvia és Szolár Zsófia képviselték. A döntő versenyfeladatai között Vámbéry Ármin életrajza, keleti utazásai és az általa érintett keleti térségek földrajza, valamint a történelmi Magyarország egyik elszakadt területe, a Felvidék kaptak helyet. A versenyző csapatokat vaktérkép, kakukktojás, Vámbéry-művek címeinek összeállítása, képfelismerés és keresztrejtvény várta a megmérettetés során. Lányaink a nagyok között eredményesen helytálltak. Szombaton Párkányban versenyeztünk. Itt rendezik meg minden évben a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan versenyt felvidéki fordulóját, melynek kiírója a Magyar Természettudományi Társulat. Demo Leonard nyolcadik osztályos diákunk legjobbként kijutott az Egerben megrendezésre kerülő XXXII.Kárpát-medencei döntőre, ahol az erdélyi, anyaországi legjobb versenyzőkkel mérheti össze tudását. Gratulálok az ügyes versenyzőknek!