Zánkán, az Erzébet - táborban jártunk

2022. september 5.
2021/2022
b

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében az Érsekújvári Területi Választmány két iskolája közösen vehetett részt 10-10 diákkal az idei Erzsébet táborban, Zánkán.

A muzslai Endrődy János Alapiskola diákjaival és kísérőjükkel, Biiter Adriannával, 6 felejthetetlen

napot tölthettünk a festői szépségű Balaton-felvidéken. Olyan szerencsében volt részünk, hogy éppen az idei évben ünnepelte a tábor fennállásának 10. évfordulóját, így a születésnapon mi is ott lehettünk. Az ünnepség megnyitóját megtisztelte Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Hatalmas élmény volt tanulóinknak a a közös fotózkodás, beszélgetés az elnök asszonnyal. A hangulatot Radics Gigi és Rácz Gergő fergeteges koncertje tette feledhetetlenné. 

A heti programok magas színvonalúak és rendkívül élménydúsak voltak: részt vettünk geotúrán, lézerharcban, érzékenyítő programon , digitális- és színművészeti foglalkozásokon, hatalmasat kalandoztunk a kötélpályán, bekapcsolódtunk az olimpiai sportjátékokba és a Balaton hullámain is sétahajóztunk, ill.kipróbáltuk a sárkányhajózás kihívásait is. Az esti programok tábortüzei, koncertjei, a cirkuszi előadások és a bátorságpróbák is naponta remek hangulatot teremtettek . Ezúton is köszönjük a lehetőséget az SZMPSZ-nek, az utaztatásban nyújtott segítséget Muzsla önkormányzatának, iskolánknak, a szülői szövetségnek a hozzájárulást ,és diákjainknak a rendkívül fegyelmezett és barátságos, példaértékű viselkedést.

 

Salgó Gabriella pedagógus