Kirándulás

2018. július 31.

Vitorlástábor Fonyódon

Érsekújvár testvérvárosa, Fonyód meghívására 38 gyermek és 4 pedagógus vehet részt a balatoni táborban. Köszönet Fonyód város polgármesterének, Hidvégi Józsefnek,  a helyi általános iskola és önkormányzat képviselőinek, hogy lehetővé tették számunkra az ötnapos kirándulást.

TÁBORI INFORMÁCIÓK a résztvevőknek és szüleiknek:

Indulás az iskola elől 2018. augusztus 13-án, hétfőn reggel, 8:00 órakor. Gyülekező 7:30 órai kezdettel.

2018. július 6.

Napközis tábor

Az idei napközis tábor fő témája az egészséges életmód volt. 30 gyermek vett részt az egyhetes programban, mely nagyon színes volt:

sportvetélkedők, lovastanya, galéria látogatása, számháború és csipeszes játék,  fagyizás.........

Íme a képes galéria:

2018. június 27.

Osztálykirándulás a Holdas farmon

Az I.A és B osztály meglátogatta a Komárom melletti Holdas farmot, ahol szebbnél-szebb élményekben gazdagodtak a gyerekek. Az izgalmas utazást követően a diákok elfogyasztották tízóraijukat, majd jóllakottan meghallgattunk egy érdekes előadást őseink életéről. Röviden bemutatták nekünk elődeink ruházatát, fegyverzetét és közben megtudtuk, hogy Holdasnak hívták Mátyás király lovát is. A kis történelem órát követően két csoportra osztódtunk és egymást felváltva próbálták ki a diákok a lovaglást és az íjászkodást. Mindkét foglalkozás nagy kihívásokat támasztott a gyerekek elé.

2018. június 26.

Kamocsai kirándulás

Kedves meghívásnak tettünk eleget, mikor elfogadtuk kamocsai osztálytársnőink, Mechura Szintia és Petrovics Tamara invitálását. A lányok alaposan előkészültek a nagy napra: a falu nevével ellátott pólóban, trikóban kalauzoltak végig Kamocsán, közérthetően bemutatva az előre egyeztetett helyszíneket. Először a református templomban jártunk, ahol a lelkész asszony fogadott minket, majd a vadász Kálmán Guszti bácsinál vendégeskedtünk, aki a trófeáin kívül az üvegházban nevelt, bőven termő citromfáit is megmutatta.

2018. június 20.

Mátyás király évében Mátyás király palotájában

Visegrádra kirándult a VI. A és B osztály. A gyerekek előbb megnézték az egykori királyi palotát, ahonnan csodás kilátás nyílik a Dunára, majd felkapaszkodtak a Salamon-toronyba, ahol fegyverbemutatón vettek részt. A legbátrabbak ki is próbálhatták a középkori lovagok fegyvereit, és magukra ölthették az akkoriban használt védőöltözetet. A fellegvár bebarangolása következett, ahol a hatodikosok megtekintették a panoptikumot, benne az 1335-ös visegrádi királytalálkozót bemutató jelenetet. Az osztálykirándulás kiadós bobozással zárult a beszédes nevű Nagyvillám-hegyen.

2018. június 8.

Turistatábor Oravicén

Tisztelt Szülők!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy ez évben is megvalósul a turisztikai tábor.
A tábor időpontja: 2018. július 02 – 08.
Helyszíne: Nyugati – Tátra – Oravice / Oravica /.
Program: - A táj természetvédelmi és történelmi érdekességeinek, folklórjának megismerése:
1. Roháče – kirándulás a tavakhoz – autóbusz és gyalogtúra
3. Lengyelország – Zator – Energylandia - szórakoztató park
/ Útlevél feltétlenül szükséges! / - autóbusszal

2018. május 18.

Az országos rovásdöntőn a Völgyben

XIV. Felvidéki Országos Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó döntőjének helyszínéül idén a varázslatos hangulatú medvesalji Völgy szolgált, a Gömörpéterfali Almás-pusztán.

A jelentkezők száma 2018-ban 158 volt, ezért idén is három körzeti forduló döntötte el az országos vetélkedőbe jutott diákok névsorát. Felvidéki rovásíró diákjaink táborát – nagy örömünkre -  évről-évre gyarapítják a szomszédos országokból (Magyarország és Délvidék) érkező gyermekek is.

2018. március 26.

Budapesti iskola látogatóban

A Határtalanul! program keretében idén harmadikként a budapesti Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium hetedikes tanulóit és tanáraikat fogadtuk az V.kerületből.
Ez az iskola Pest-Buda egyik legrégibb intézménye a Belváros - Lipótváros szívében - a Parlamenthez közel. A miénkhez hasonlóan egy gyönyörű patináns épület ad otthont a diákságnak.

Feliratkozás a következőre: Kirándulás