Osztálykirándulás a Holdas farmon

2018. június 27.
2017/2018
Osztálykirándulás a Holdas farmon

Az I.A és B osztály meglátogatta a Komárom melletti Holdas farmot, ahol szebbnél-szebb élményekben gazdagodtak a gyerekek. Az izgalmas utazást követően a diákok elfogyasztották tízóraijukat, majd jóllakottan meghallgattunk egy érdekes előadást őseink életéről. Röviden bemutatták nekünk elődeink ruházatát, fegyverzetét és közben megtudtuk, hogy Holdasnak hívták Mátyás király lovát is. A kis történelem órát követően két csoportra osztódtunk és egymást felváltva próbálták ki a diákok a lovaglást és az íjászkodást. Mindkét foglalkozás nagy kihívásokat támasztott a gyerekek elé. Nárcisz és Matyi - a lovak nagy türelemmel fogadtak bennünket. Az ebédre várva még mindenki elkészíthetett magának egy „körmönfont“ karkötőt is. A kiadós, kemencében sült pizza után még egy kicsit élveztük a farm adta játékteret és 13:00 órakor búcsút intettünk a házigazdáknak, s a farm többi lakóinak.

Salgó Gabika tanító néni