Fotógaléria

2018. május 14.

Szakmai napok: Kozma-Vízkeleti Dániel előadása

Kozma - Vízkeleti Dániel, budapesti család - pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus visszatérő vendégünk. Ezúttal az alábbi témával érkezett az érdeklődő pedagógusok és szülők, a közel ötven fő elé: Küldetések, értékek és szokások - családban és iskolában.

A humoros, élménydús, mégis tartalmas és tanulságos előadás feledhetetlen volt. Köszönjük szépen!

2018. május 14.

A XXV.Érsekújvári Szakmai Napok megnyitója

A XXV. Érsekújvári Szakmai Napok megnyitóján Kollár Tibor, az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmányának elnöke ünnepi beszédében visszatekintett az elmúlt 25 évre, majd emléklappal és virággal jutalmazta a megjelent alapszervezetek elnökeit s mindazokat a személyeket, akik az elmúlt időszakban segítették a szakmai napok létrejöttét. Az ünnepség háziasszonyának szerepét Salgó Gabriella vállalta fel.

Bombicz Csenge Kata énekével, Ožvald Damián szavaltával tette emlékezetesebbé az ünnepi pillanatokat.

Vendégeink között üdvözölhettük:

2018. május 12.

Rovásíróink sikerei Budapesten

Az elmúlt hétvégén iskolánk két nyolcadikos diákja (Balla Fanni és Hegedűs Emma) ellátogatott Budapestre, hogy megmérettessenek magyarországi rovó társaik körében.

A XVII.kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola immáron 13. éve ad otthont a Magyar Hagyományőrző Napnak elnevezett rendezvénynek, ami keretén belül a kerület és más iskolák diákjai is nagy lelkesedéssel kapcsolódnak be a meghirdetett rovásírás versenybe is. Bothné Kósa Erika, tanítónő odaadó buzgósággal és nagyszerű szervezése által valósult meg idén is ez a vetélkedő.

2018. május 11.

Találkozó Száz Ildikóval a napköziben

Száz Ildikó, az Új Szó tudósítója és újságírónője május 11-én látogatott el a napközi 3. csoportjába. Bemutatkozásként röviden elmondta, mi is egy tudosító- újságíró dolga, miből áll a munkája. Közösen a gyerekekkel nekiláttak a munkának, hogy egy főcímet, cikket, illusztrációs képet készítsenek. A gyerekek megtanulhatták, mi is a tördelés – hogy kell összeállítani egy újságcikket úgy, hogy figyelemfelkeltő legyen.

A foglalkozás végén, Ildikó ígéreteťt tett a lelkes gyerekcsapatnak, hogy legközelebb további fontos dolgokat tudhatnak meg az újságírásról.

2018. május 10.

A tiszta vízről a napköziben

Május 10-én az első osztályok napköziseinek  Mihalovics Zsuzsanna nevelőnő kísérletekkel bemutatta a csapvíz,és az átszűrt, filterezett víz közötti különbséget.A tanulók nagy érdeklődéssel figyelték a víz elszíneződését. A foglalkozás végén kóstolgathatták a vizeket, viszont az otthonról hozott házi szörpjeik aratták a legnagyobb sikert.
2018. május 9.

Angol szakosok konferenciája

2018. május 9-én Galla Katalin kolléganővel részt vettünk egy az Oxford University Press kiadó által megrendezett nagyon érdekes és hasznos konferencián Pozsonyban, az Istropolis épületében. A délelőtt folyamán három nagyon jól, érdekesen elkészített előadást hallgattunk meg. Nemcsak teoretikusan ismerkedtünk a gyakorlatokkal, hanem csoportokra osztva ki is próbáltuk a könnyebb és nehezebb játékokat, feladatokat, amit az osztályokban használhatunk. Az előadók: Prof.PaeDR. Silvia Pokrivčáková PhD, Mgr. Gabriela Hroššová és Mgr. Peter Huček voltak.

2018. május 9.

Dóra kerékpáros sikerei

Iskolánk diákja, Blaško Dóra 2016-tól a gútai teremkerékpár klub (ŠKC) sikeres versenyzője.

2016-ban  egyéni versenyben szlovák bajnok lett.  2017-es évtől nemcsak egyéniben, hanem páros

versenyszámban is indult. Mindkét kategóriában aranyérmet szerzett az országos bajnokságon.  

Nemzetközi megmérettetéseken is mindig dobogós helyezést ért el.

A 2018-as  év is sikeresen indult számára, hiszen a Gúta kupán egyéniben ezüst, párosban

aranyérmes lett.  

2018. május 7.

Janikovszky Éva - Emlékkiállítás megnyitója

A Pozsonyi Magyar Intézet jóvoltából, Kecskés Ildikó közreműködésével /SZMKE elnöke/ került iskolánkba a Janikovszky Éva- Emlékkiállítás.
A tárlat anyagát a Móra Könyvkiadó bocsátotta rendelkezésre.
A megérkezett anyagokat Juhász Zsuzsa rendezte el, hogy élvezhetővé váljon az érdeklődők számára. E kiállítás a XXV. Érsekújvári Szakmai Napok kísérőrendezvénye, tehát a tárlat egészen 2018. június 1-ig megtekinthető.

Feliratkozás a következőre: Fotógaléria