Tantestület

2017. március 15.

Czuczor Gergely-emlékhét megnyitója

17 évvel ezelőtt vette fel iskolánk Czuczor Gergely nevét, éppen március 15-én.
Az idei emlékhetünk megnyitóját ezért e napra terveztük.
Az udvaron Liszka Éva tanító néni röviden megemlékezett névadónkról, Dóczé Dávid elszavalta a Nemzeti dalt, melynek refrénjét a diákok közösen mondták el. Végül Pethes Emese tanító néni vezetésével énekelte el az iskola közössége a Kossuth nótát.

2017. március 13.

Iskolai népdalverseny

Március 10-én került sor a népdalverseny iskolai fordulójára, melyen közel ötvenen vettek részt.
A zsűrinek (Szaló Éva tanitó néni és Huszlicska Ágnes) nem volt könnyű dolga, mert sok szép előadást hallottunk, így az iskolát többen is képviselhetik a regionális versenyen április végén.
Megemlékeztünk Kodály Zoltán zeneszerző és népdalgyűjtő halálának 60. évfordulójáról is, hiszen több általa gyűjtött népdalt is énekeltek a gyerekek.

Pethes Emese

2017. március 13.

Poznaj slovenskú reč - járási győzelmek

2017. március 9-én valósult meg a Poznaj slovenskú reč járási fordulója Udvardon.

Az 1.kategória győztese lett Pál Viktor (3.B), Fazekas Dávid (4.A) pedig a kiváló 4.helyen végzett.

A 2.kategóriások között Udvardy Kiara Gréta (9.B) az 1. helyen végzett, Nagy Mária (8.B) pedig a 3. lett.

A kerületi fordulóban tehát iskolánkat 3 tanuló képviseli. Gratulálunk nekik.

2017. március 12.

Játsszunk együtt!

Idén is várjuk az óvodásokat és szüleiket a Játsszunk együtt! elnevezésű rendezvényre. Töltsünk együtt egy játékos, szórakoztató szombat délutánt!

A tavalyi rendezvényről készült videófilm:

https://www.youtube.com/watch?v=jEfCqBWP50s

2017. március 10.

A Dobré slovo iskolai legjobbjai

2017.március 8-án került sor a Dobré slovo szlovák nyelvű szavaló- és prózamondó verseny iskolai fordulójára 17 diák részvételével.
A járási fordulóban a következő diákok képviselik iskolánkat :

I. kategória - vers
1. Horváth Eszter Enikő Erzsébet, VII.A
2. Hlavička Viktória, VI.A

II. kategória - próza
1. Klimas Vivien, VII.B

III. kategória - vers
1. Száraz Réka, IX.A
2. Benyovszky Adél, VIII.A

2017. március 9.

Szép magyar beszéd – kerületi forduló

2017. március 7-én a komáromi Selye János Gimnáziumban a Szép magyar beszéd kerületi fordulójában vettek részt tanulóink.
Kategóriánként kilenc versenyző mérte össze tudását.
Az iskolánkat képviselő tanulók szép eredményt értek el:
I. kategóriában Peternai Samuel - 4. hely
II. kategóriában Hoffmann Andor - 5. hely, Benyovszky Adél - 6. hely

Gratulálunk!

Feliratkozás a következőre: Tantestület