Szlovák óra a könyvtárban

2017. március 13.
2016/2017
Szlovák óra a könyvtárban

A negyedik évfolyam tanulói ismét ellátogattak Kovačic Gizka nénihez az Anton Bernolák Könyvtárba.
Az eddigi találkozásainktól eltérően, most egy szlovák nyelvű mesét dolgoztak fel. A kiválasztott mese nyelvezete egyszerű volt, sőt a mondanivalója kifejezetten értékes emberi erényeket képviselt - állatszerepekre átruházva. A mese elolvasását követően a gyerekek megbeszélték az egyes szereplők tulajdonságait, képekkel illusztrálták a mese cselekményét, majd az idegen kifejezések rögzítésére is sor került. Ahogy azt már megszokhattuk Gizka nénitől, ez az alkalom is élménydús és szeretetteljes volt. Köszönet érte Neki még egyszer!

A negyedikesek nevében Salgó Gabriella