Óvodások az iskolapadban
Vendégül láttuk az iskolaköteles óvodásokat, akik a következő tanévben az első osztályba lépnek. A foglalkozásokat a jelenlegi elsős tanító nénik tartották: Kollár Erzsébet és Štifner Ivett.
Vendégül láttuk az iskolaköteles óvodásokat, akik a következő tanévben az első osztályba lépnek. A foglalkozásokat a jelenlegi elsős tanító nénik tartották: Kollár Erzsébet és Štifner Ivett.
2017. május 4-én a hatodik óra után néhány érdeklődő diák a 6. és 7. évfolyamokból a Harry Potter film első részéből 30 perces ízelítőt nézett meg.
Az angol szakos tanárokkal az egyik szaktanteremben zajlott a vetítés, természetesen eredeti nyelven. A részlet után Dráfi tanító bácsi feladatlapokat osztott a gyerekeknek, mely szövegértési feladatokat tartalmazott. A filmrészlet írásos feldolgozása után, párbeszéd formájában is vissza kellett adniuk a tartalmat. Élvezetes délután volt.
Čerňan Andrea
A Fa projekt évének emlékére ültettük a nyírfát az iskola parkjába. Sajnos az idő múlásával régi fáink lassan sorban kipusztulnak. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan ültessünk újakat, hogy az utánunk jövő nemzedék is élvezhesse parkunk szépségét.
Május lévén az elültetésre szánt fát az iskola közössége színes szalagokkal ékesítette, melyen a tanulók illetve pedagógusok nevei vannak feltüntetve, szimbolizálva így a Czuczorosok összetartó csapatát.
Gani Zsuzsanna
Fa fohásza
A budapesti székhelyű Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma immáron 6.alkalommal rendezte meg a Szépírás a kézírás és 3.alkalommal az Ékes rovás nevezetű versenyeiket. Az elgondolás (mint azt a minap megtudtuk) abból ered, hogy a mai digitalizált világban vajon tudunk-e még szépen kézzel írni, róni? Ezt bizonyítva került idén is meghirdetésre ez a kiírás. Iskolánk két rovásíró diákja (Balla Fanni és Hegedűs Emma) kapcsolódott be első ízben ebbe a megmérettetésbe.
Az Érsekújvári Művészeti Alapiskola Lurex tánccsoportjának vezetője, koreográfusa, jelmeztervezője és kivitelezője Anna Alexandrovna Farkashova.
A csoport tagja Anda Liza, Ördögh Zsófia, Szabó Fanni (mindhárman III. A) és Zsapka Virág (V. A) – iskolánk diákjai. A tánccsoport a tavalyi évben elért eredményéért (I. helyezés színpadi tánc kategóriában a „Senická dúha“ országos döntőjében a „Počkaj zajac!” c. koreográfiával) polgármesteri díjban részesült.
Idén is megrendeztük a Regionális népdalversenyt, melyre április 25-én került sor a Csemadok székházában.
96 énekes nevezett be a versenyre, tizennyolc iskolából, ill. óvodából.
A versenyzőket szakmai zsűri értékelte: Korpás Éva – zsűri elnöke, Szaló Éva, Szombath Károly, Varga Bach Helga, Madarász Veronika és Szegedi Zita. A mi iskolánkat több tanuló is képviselte a versenyen nagyon szép eredménnyel.
Bronzsávosok: Laczkó Sára, Ember Mónika
Az önkormányzat iskolánknak is 4 kisfát ajándékozott:hársfát, ginkot és két orgonát. A Föld napján juttatták el hozzánk a facsemetéket hálából, hogy részt vettünk a Közösen a szebb és tisztább városért akcióban. A tanulók felnőttek segítségével a kisfákat április 21-én, pénteken ültették el az iskola udvarán. Köszönjük, hogy a város ezzel is támogatta az idei tanévben zajló Fa projektet.
2017.április 21. (péntek)
2017.április 12-én, szerdán iskolánk 4.A osztályos tanulói ellátogattak a Thain János Múzeumba. Kovács Katalin nagy szeretettel fogadta a gyerekeket. Első ízben egy nagyszerű húsvétváró kézimunka várt a diákokra: szalvétatechnika segítségével. Az előre elkészített tojásformákat kellett egyedi módon kidíszíteni. A kis barkácsolás után megtekintettük a Tudományos játékok c. kiállítást. A gyerekek nagy örömére mindent ki is lehetett próbálni. Bebizonyosodott, hogy játszani még a negyedik osztályban is lehet.
Köszönet a foglalkozásért és a bemutatókért Kati néninek!
2017. április 19- én került sor a városi atlétikai liga 1. fordulójára a Millénium sportcsarnokban. Iskolánk tanulói sikeresen helytálltak, sokszor állhattunk a dobogó legfelső fokára is.
4 versenyszámban mérték össze erejüket a tanulók:
1. Hármasugrás
2. Távolbadobás
3. Stafétafutás
4. Kitartófutás
Az első fordulóban a következő tanulók vettek részt:
2.kategória /2.és 3. évfolyamosok/
Kovačic Kiara, Oláh Emma, Nagy Lilla, Szabó Fanni,
Alexovič Márk, Adamovič Damián, Szolár Csaba, Pintér Mátyás