Rákóczi emléknap

2026. április 8.
2025/2026
b

A Czuczor Gergely Alapiskola kilencedikes tanulóiként szeretnénk megköszönni, hogy ott lehettünk ezen a különleges napon Budapesten, a Kossuth tér.

Nagy élmény volt számunkra, hogy ennyi diákkal együtt emlékezhettünk meg II. Rákóczi Ferencről. Már az érkezéskor éreztük, hogy ez nem egy hétköznapi esemény lesz – a zene, a zászlók és az egész hangulat azonnal magával ragadott minket.

A hivatalos ünnepség 11 órakor kezdődött Nagy Csaba előadásával. Ezután a Himnuszt hallgattuk meg, majd a köszöntők után elhangzott a Rákóczi-induló, amelyet a 100 Tagú Cigányzenekar adott elő. Ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsorát is megtekinthettük. Nagyon érdekes volt Takaró Mihály rendhagyó tanórája is.

Különösen emlékezetes marad számunkra, hogy együtt énekelhettük a Csínom Palkó című kuruc dalt Pál István Szalonna és zenekara kíséretével. Jó érzés volt, hogy ilyen sokan együtt énekeltünk.

Ezután megkoszorúztuk a Rákóczi lovasszobort, ami számunkra nagyon megható pillanat volt. A Kossuth téren a program végén egy hatalmas molinót is kifeszítettünk, amely rengeteg diák fényképéből állt össze, és így rajzolódott ki II. Rákóczi Ferenc arcképe.

A nap a MOM Sportban folytatódott, ahol sok érdekes program várt ránk. Volt kvíz, tánctanulás, és nagyon jól éreztük magunkat a Bohemian Betyars koncertjén is.

Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek, és sok szép emlékkel gazdagodtunk.

Köszönjük szépen!

A Czuczor Gergely Alapiskola kilencedikes tanulói