Látogatás és alkotás a galériában

2025. június 12. június 12-én a 4. napközis csoporttal ismét ellátogattunk a Zmeták Ernő Galériába, ahol Decsi Katalin és Miklós Erika vártak bennünket egy igazán izgalmas alkotófeladattal. A program az állandó kiállítás megtekintésével kezdődött, ahol elsősorban a tájképekre figyeltünk: a képek színeit, formavilágát, hangulatát vizsgáltuk meg közösen. Ezek az impressziók adták az alapot a gyerekek későbbi munkáihoz. Ezután következett a festés – de nem hagyományos módon! Megismerhettük a régi, hagyományos festékkészítési technikákat, majd a gyerekek ecsettel és vékony spaklival vitték fel a vászonra a saját színárnyalataikat. Az így született alkotások igazán különlegesek lettek – bármely kortárs, kiállításon is megállnák a helyüket! 😊 Köszönjük ezt a tartalmas délutánt – hiszen alkotni mindig jó!
Juhász Zsuzsa