Kolumbiai élménybeszámoló

2022. december 14.
2022/2023
b

December 9-én iskolánk nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói egy Kolumbiát bemutató rendhagyó földrajzórán vettek részt. Pál Ádám az ott eltöltött két hét során szerzett élményein és tapasztalatain keresztül próbálta közelebb hozni diákjaink számára a dél-amerikai országot. Az előadás elején Kolumbia általános természetrajzi adottságai kerültek röviden bemutatásra térkép es fényképek segítségével, majd az örökké párás levegőjű Amazonasz-menti esőerdei övezettel és az országra oly jellemző kávéültetvények régiójával ismerkedhettek meg diákjaink. Az előadás során érintve volt az ország drogkereskedelmi múltja és a jelenlegi biztonsági helyzet az egyes régiókban és városokban. Az előadó összefoglalta, mire kell ügyelni ahhoz, hogy ebben a rendkívül sokszínű országban biztonságosan utazhassunk, az előadás zárásaképp pedig a diákok megismerkedhettek a híres El Dorado legendájával is. Reméljük, hogy a beszámoló hozzájárult diákjaink földrajz iránti érdeklődéséhez, és gazdagította világunk sokszínűségéről alkotott képüket.  

Köszönjük az érdekes élménybeszámolót 🌎