Játsszunk együtt! 3. találkozó

2023. március 11.
2022/2023
b

Vidáman zajlott a Játsszunk együtt! 3. foglalkozása is. Tartalmas, délutánt töltöttünk el együtt 30 csicsergő – mocorgó „emberkével”, akik a szülőkkel együtt látogattak el hozzánk. 
Érkezéskor minden gyerkőc névvel ellátott tűzpiros papír tulipánt kapott. Ez után következtek a csoportfoglalkozások.
A délután a szlovák nyelv játékos tanulásáról, valamint a népi játékok szeretetéről szólt. 
A szlovák foglalkozást Bakos Adri, a Szlovákul játékosan tankönyvcsalád szerzője és alkotója tartotta. A szavak begyakorlása után izgalmas feladatok következtek, ügyességi játékokkal fejlesztő feladatlappal. Amíg a gyerekek szorgoskodtak, addig a szerző beszélgetett a szülőkkel, bemutatta a tankönyveket, válaszolt a feltett kérdésekre.
Az első emeleten, az Így tedd rá! módszer alapján a gyerekek játékos formában, hagyományos népi játékok segítségével ízelítőt kaptak a magyar néptánc alapjaiból. Sok dallal megismerkedtek, katicás és helycserés játékot játszottak. A foglalkozás végén együtt játszott és ropta a táncot gyermek, szülő és tanító.
Nagyon szépen köszönjük Bakos Adrinak, hogy elfogadta meghívásunkat, a szülőknek, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket, és várunk sok szeretettel mindenkit a következő foglalkozásunkra, melyet 2023. március 30-án tartunk!