Csömöri tót majális

2022. május 5.
2021/2022
b

Hurrá! Végre-valahára eljutottunk Csömörre! Két évig tartó kényszerű várakozás után a Napraforgó gyermektánccsoport életébe elérkezett a nagy nap: 2022. május 1-jén – végre valódi nézőközönség előtt – bemutathatta táncpróbái gyümölcsét: a Gyermeklakodalmast. A húsz lelkes táncos és kísérőik boldogan tettek eleget a csömöri tót majális rendíthetetlen szervezője, Kelemen Ágnes meghívásának. A szívélyes fogadtatást és a kedves környezetben elköltött finom ebédet felvonulás és menettánc követte, immár népviseletben. Csömör utcáin vonulva együtt énekelhettek a Napraforgót kísérő Árgyélus és Pengő zenekar zenészeinek  muzsikáira. A kis táncosok a jóízűen elfogyasztott uzsonna után felfrissülve szívből kitettek magukért a színpadon is: a helyi közönség és a fellépésre érkező szüleik előtt megmutathatták ügyességüket. Időközben a nap folyamán az érsekújvári magyar és a csömöri szlovák alapiskola igazgatói szívélyes kapcsolatot alakítottak ki egymással. A hazaút előtt a gyerekek még portyáztak egyet a vásárban, aztán felszállva a buszra vidám nótázásba fogtak, ami eltartott egészen hazáig. Hosszú, de nagyon szép nap volt, tele új élményekkel - köszönhetően többek közt a Czuczor Gergely Alapiskola Szülői Szövetségének és a XXI. század Gyermekéért Polgári Társulásának.

Huszlicska Ágnes