Táncház az esernyők alatt

2020. október 13.
2020/2021
b

2020 októbere napköziseink számára vidám mulatsággal kezdődött. Az Érsekújvári Polgári Klub szervezésében remek kis táncháznak lehettek részesei az érdeklődők a település központjában, a városháza előtti téren, ahol a talpalávalót a párkányi Varjos együttes húzta és a táncokat Ferdics Barnabás tanította gyerkőceinknek.

A díszítésnek felfüggesztett kézzel festett esernyők alatt a kis résztvevők tán legszívesebben  vég nélkül ropták volna a felvidéki néptáncokat szüleik büszke tekintete kíséretében és az arra járók nagy örömére, ám az időjárás közbeszólt. Egy röpke órácska múltán, alighogy a templom órája elütötte a fél négyet, hirtelen  eleredt az eső és bizony a felaggatott színes esernyők sem nyújtottak védelmet a zuhé elől, így a táncház rövid úton végeszakadt.

Az eső ugyan várhatott volna még, de a határtalan jókedvnek nem vetett véget a zápor sem. Izgalmas volt kivárni a jobb időt az egyik fa kiterjedt lombkoronája alatt és talán ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy másnap a gyerekek örömmel emlegették az előző napi vigasságot.

 

Huszlicska Ágnes