Úszótanfolyam

2019. október 22.
2019/2020
,
also
bev

Az alsó tagozat harmadik és negyedik évfolyama sikeresen részt vett az idei úszótanfolyamon. A napi két óra edzés, a diákok számára egy biztosan megtérülő hosszútávú befektetés volt az egészségükbe. Amíg a harmadikosok első ízben részesültek az úszásoktatásban, a negyedik évfolyam már tavaly belekóstolt. Az biztos, hogy az úszás az ember számára egyike a létező legegészségesebb mozgásformáknak. Bizonyos szempontból olyan, mint a futás, vagy a kerékpározás. Könnyen megtanulható, és sosem lehet elfelejteni. A gyerekek minden újdonságba lelkesebben vetik bele magukat. A motiváló edzők szavai pedig egész héten át lelkesítették a napról-napra fáradtabb gyereksereget. Mónika és Andrea nénik az alapos módszertani technikák megismertetésével egy olyan alapot biztosítottak a diákok számára, amelynek köszönhetően megszerették velük ezt a sportot. Köztudott, hogy az úszás az egyik legegészségesebb sport az összes közül. Egy azok közül, amivel a legtöbb kalóriát égetjük, az egész testet átmozgatja. Edzi a tüdőt, szívet és eközben még az ízületeket is kíméli. Nagyon fontos, hogy a diákok már gyermekkorban elkezdjenek rendszeresen mozogni. Ha sportolni járnak iskola mellett, hatalmas előnnyel indulnak az életben, hiszen számos pozitív hatása ismert. Bízunk benne, hogy az elmúlt egy-egy héten megtanult és elsajátított ismeretek az egész életüket végigkísérik majd.

 

Kollár Erzsébet, Stifner Ivett, Kováč Sylvia és Salgó Gabriella tanító nénik