Történelmi emlékek városunkban

2019. november 24.
2019/2020
b

2019. szeptember második felében iskolánk néhány osztálya (III.A, IV.A-B) részt vett egy városnéző sétán. A felhívás az Európai Kulturális Örökség Napjai keretén belül került meghirdetésre és a Thain János Múzeum közreműködésével valósult meg. Kovács Katalin múzeumi alkalmazott volt az idegenvezető. A harmadikosokhoz csatlakozott még Benczová Andrea is, a Nyitrai Műemlékvédelmi Hivatalból - aki szintén nagy érdeklődéssel sétált a gyerekcsoporttal.

Iskolánktól indulva egy szép körutat tettünk meg a város központjában: megtudtuk, hol élt Thain János, hol van Bernolák Antal valószínűsíthető nyughelye, megtekintettük a Szentháromság-kápolnát, a Ferences Templomot és a hozzá tartozó Kolostort, majd átsétáltunk a Római Katolikus Templomhoz és a mögötte elhelyezkedő ortodox zsinagógához is. Közben megtudtuk, mi minden látható a Főtéri Szentháromság-szobor oldalain, megnéztük Eszterházy János emléktábláját és elsétáltunk a Kálváriára is. Körbejárva azt, sok érdekességet hallhattunk az egykori érsekújvári vár bástyáiról, elhelyezkedéseiről és a titokzatos alagutakról. Több olyan - mindeddig számunkra jelentéktelennek tűnő - dologra hívta fel figyelmünket Kati néni, amelyeket, lehet mindeddig észre sem vettünk. (Pl.: ágyúgolyók a templomfalban) Utunk során rengeteg olyan érdekes információval gazdagodtunk, amelyet reméljük, a diákok is odahaza elmeséltek szüleiknek.

Ezúton is köszönet kísérőnknek a lelkes és felkészült történelmi sétáért!

 

A Czuczor Gergely Alapiskola diákjai nevében: Stifner Ivett, Kollár Erzsébet és Salgó Gabriella tanító nénik