Iskolanyitás június 1-jén

2020. május 25.
2019/2020
b

 

Tisztelt Szülők!

 

Az oktatásügyi minisztérium irányelvei alapján pontokba szedve tájékoztatjuk Önöket az iskolanyitás folyamatával, illetve az előírt oktató-nevelő munka részleteivel kapcsolatosan.

Az iskola fenntartójának döntése alapján az érsekújvári alapiskolák 2020. június 1-jétől megnyitják kapuikat az 1.-5. évfolyamok diákjai számára. Az iskola látogatása ezen időszakban önkétes alapon történik, tehát a törvényes képviselők visszajelzése alapján 105 diák fogja látogatni az intézményünket.

 

Az oktatásügyi minisztérium által kiadott irányelvek az oktató-nevelő munka megvalósításához:

  • A júniusi hónap folyamán nem a klasszikus értelemben vett, eddig megszokott oktatásban lesz részük a tanulóknak. A hangsúly a profiltantárgyakra összpontosul, az ismétlésen, a gyakorláson, s nem utolsósorban a találkozás örömén lesz. A szó szoros értelemben vett írásbeli felmérés és feleltetés nem lesz alkalmazva.
  • Mivel több szülő úgy döntött, hogy gyermekét nem küldi iskolába, az oktató-nevelő munka előreláthatólag 8 csoportban fog lebonyolódni, ebből a 2.A és 2. B, valamint az 5.A és 5.B osztályok tanulói összevont csoportban lesznek.
  • Azok a tanulók, akik nem jönnek június 1-től iskolába, továbbra is távoktatásban részesülnek.
  • Az iskola épülete 07:00 – 16:00 óra közötti időszakban lesz nyitva.
  • Az oktató-nevelő munka az alsó tagozaton 08:00-11.30 óra közt, az 5. évfolyamban 08:00-12.15 közt lesz. A tanítás nem az előírt órarend szerint történik, hanem ún. blokkosítva, azaz minden nap más-más tantárgy anyaga lesz átismételve, átgyakorolva.
  • A kialakított csoportok egész hét folyamán ugyanabban az osztályteremben tartózkodnak majd, a csoportok összetételét az adott hét folyamán nem változtatjuk meg. A csoportok találkozását a minimálisra szűkítjük.
  • Megfelelő időjárás esetén a szabad levegőn, az iskolaudvaron való tartózkodást fogjuk előnyben részesíteni.
  • A júniusi iskolanyitás legfontosabb feltétele a higiéniai óvintézkedések maximális betartása. Iskolánk bebiztosította a szükséges eszközöket, a tisztítószereket, kézfertőtlenítőket, lázmérőket, szájmaszkokat, kesztyűket, kéztörlőket.
  • A szülőnek (törvényes képviselőknek) az iskolalátogatás megkezdésével le kell adnia egy becsületbeli nyilatkozatot gyermeke egészségi állapotával kapcsolatban. Ha gyermeke ezt követően 3 vagy több tanítási napot hiányzik az iskolából, a nyilatkozatot ismételten be kell adnia. Ezt a nyomtatványt letölthetik az iskolánk honlapjáról, az osztályfőnökök elküldik majd elektronikusan, ill. az iskolában is kikérhetők.
  • A tanulót az iskolába csak a törvényes képviselője kísérheti el, vagy a vele egy háztartásban élő családtagja. A szülők (vagy a fent nevezett családtagok) csak az iskola bejáratáig kísérhetik gyermeküket, ők nem jöhetnek be az iskola épületébe!
  • Minden gyermeknek védőmaszkban kell érkeznie, de az osztályban ezt már nem kötelező viselnie, csak saját tantermén kívül. Továbbá a szülők kötelesek minden napra még egy szájmaszkot és  papírzsebkendőt bebiztosítani gyermeküknek.
  • A reggeli testhőmérséklet mérését és a tanulók kézfertőtlenítését az erre kijelölt alkalmazottak biztosítják be érkezéskor az iskola épületének két bejáratánál.
  • Az épületbe a belépés az iskola belső udvaráról történik az alábbi beosztás szerint:

A rész bejárata:          3.A, 3.B, 5.A, 5.B osztályok tanulói

B rész bejárata           1.A, 1.B, 2.A, 2.B, 4.A, 4.B osztályok tanulói

  • A nap további részében a gyermekek szappannal mosnak kezet és papírtörlővel törölköznek.
  • Abban az esetben, ha a tanulónál hőemelkedést, ill. a COVID-19 tüneteit tapasztaljuk, a tanulót nem engedjük be az iskola épületébe, ill. a nap folyamán elkülönítjük egy helyiségbe a szülő (törvényes képviselő) érkezéséig.
  • Az étkeztetésre is lehetőség nyílik szigorú szabályok betartása mellett. Az étkeztetés naponta 11:30 ‑13:30 között lesz biztosítva meghatározott időbeosztás alapján.
  • Az iskolai klub szintén működni fog, előreláthatólag 71 gyermekkel kialakított csoportokban 11:30‑16:00 óra közötti napszakban. A tanuló az iskolai klubot előre történő egyeztetés alapján csak meghatározott időpontban hagyhatja el – minden egész órában (14:00, 15:00, 16:00). Kivételt képeznek a tömegközlekedéssel utazó diákok, akiknek ezek indulásához kell alkalmazkodniuk.

 

 

Kedves Szülők, köszönjük az együttműködést!

 

 

 

                                                                                          PaedDr. Priskin Zoltán,

     iskolaigazgató

 

 

Csatolmány