Czuczoros bál

2020. február 3.
2019/2020
b

Január 17-én került sor a Czuczor Gergely Alapiskola báljára, amelynek szervezésében és kivitelezésében a pedagógusok mellett aktív szerepet vállaltak a szülők is.

Nagy Lehocky Zsuzsa, a szülői szövetség elnöknője megköszönte a szülőknek és a pedagógusoknak az együttműködést, a támogatóknak pedig a segítséget, majd Priskin Zoltán, az iskola igazgatója is üdvözölte a vendégeket. A nyitótánc után, amelyet Szőke Philip, a VI. B osztály diákja és partnernője – a Viva Táncstúdió növendékei – mutattak be, a bálozóké volt a táncparkett. A jó hangulatról a Retro Mania zenekar gondoskodott. Éjfélkor a szülők és iskolabarátok felajánlásának köszönhetően hetven tomboladíj talált gazdára, így a fődíj, egy plazmatévé, amit a nyertes, Bopkó Ildikó doktornő az iskolának ajándékozott.

A bál sztárvendége Bertnáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház művésze, iskolánk egykori diákja – jelenleg maga is czuczoros szülő – volt, aki magyar és külföldi slágerekkel szórakoztatta a bál közönségét.

 A szervezők köszönik a Csemadok helyi alapszervezetének, hogy díjmentesen rendelkezésükre bocsátotta a székházat. A nagyterem díszítése a Trinixnek és a Christine Designnak köszönhetően valósult meg.

Válogatás a bálon készült fotókból.

Szöveg: Benyovszky Ágnes

Fotó: Bernáth Bence