Kolbászt készítettünk

2017. október 17.
2017/2018
Kolbászt készítettünk

Ebben az évben először rendezték meg Bellegszencsén ( Podhájska) a kolbászkészítő napokat.

Több mint 40 csapat nevezett be, köztük a mi iskolánk is. Csapatunkat 3 fiú és 2 lány alkotta a kilencedik évfolyamból: Bárczi Laura, Hévíz Viktória, Hoffmann Andor, Komzsik Benedek és Száraz Attila. A fiúk igazi csabai recept szerint készítették a kolbászt, míg a népviseletbe öltözött lányok az általuk gyártott finom falatokkal kínálták a vendégeket. Legnagyobb sikere a töpörtyűs kenőnek volt, melynek többen is elkérték a receptjét. A helyszínen a kultúrprogramon kívül disznóölést is megtekinthettünk. Nagyon örültünk az ingyen belépőnek, melyet a wellnessbe kaptunk. A kolbászkészítésen kívül volt gulyásfőző verseny is, melyre a jövőben mi is szeretnénk benevezni. Az egész rendezvény nagyon jó, vidám hangulatban zajlott.

Délután került sor az eredményhirdetésre, és hatalmas örömünkre a kolbászkészítésben aranysávos besorolást értünk el.
Köszönet a felnőtt kísérőknek, amiért lehetővé tették a tanulók számára a rendezvényen való részvételt:
Zahoran Judit tanító néninek és férjnének valamint a nagykériés férje Michal valamint a nagykéri Száraz házaspárnak Erzsébetnek és Lászlónak.
Jutalomként még egy ajándékosarat és oklevelet is kaptunk. Igazán élményekkel teli nap volt.