A XXI. század Gyermekéért Polgári Társulás beszámolója

2017. november 20.
2017/2018
A XXI. század Gyermekéért Polgári Társulás beszámolója

2017 – ben július végéig az adók 2%-ból 5475 euro érkezett a polgári társulás számlájára.

Köszönjük minden szülőnek, iskolabarátnak, pedagógusnak, aki támogatta és támogatja polgári társulásunkat! A bevételt továbbra is gyermekeink tevékenységeire fordítjuk, hogy színvonalas rendezvényeket tudjunk biztosítani számukra a szabad idejükben is.

A 2016-2017 –es tanévben a polgári társulásunk kiadásai:
- Továbbra is támogattuk az iskolánkban müködő szakköröket,
- az alsó tagozatosok számára a népi ruhák megvarratását biztosítottuk,
- megvásároltuk az íjászszakkör beindításához szükséges alapfelszerelést,
- számos rendezvény könyvjutalmát, ajándékait vásároltuk meg: Töknap, Czuczor - emlékhét rajzversenye, Czuczor-díj könyvjutalma,
- hozzájárultunk a XI. és XII. Mesefesztivál szervezéséhez /honoráriumok, útiköltség/,
- anyagilag támogattuk a Juniális létrejöttét: kézműves foglalkozások, előadók tiszteletdíja,
- biztosítottuk az iskolánkról készült szórólapok nyomatását,
- anyagköltség kifizetésével támogattuk az osztályok esztétikumának javítását: padok festése, díszítés,
- a táncház szervezéséhez hozzájárultunk a népi zenekar és koreográfus tiszteletdíjának kifizetésével,
- anyagilag támogattuk az író – olvasó találkozók létrejöttét,
- jelentős támogatást nyújtottunk a Fa projekt létrejöttéhez: díszítés, segédanyagok vásárlása,
- támogattuk a nyári táborok megszervezését - sporttábor, turisztikai tábor, napközis tábor: anyagköltségek, buszköltségek, múzeumi belépők,
- 4 magnót vásároltunk az alsó tagozat és a napközik részére.

A 2017-2018-as iskolai tanév kiadásainak tervezete:
Terveink szerint az aktuális iskolai évben is támogatjukaz iskolánk mellett működő szakköröket, a napközit, a gyermektáborokat és a megszokott nagyobb rendezvényeket.
A polgári társulás taggyűlésén a tagok - az iskola pedagógusai - jóváhagyták azt a javaslatot, hogy a rendelkezésünkre álló pénzből tegyünk félre az iskolai parkan lévő futópálya felújítására. Ez az összeg csak töredéke a felújítás kiadásainak, de megragadunk minden alkalmat, hogy pénzünket gyarapítsuk.
A 2018-ban befolyó 2% összegét is nagyrészt a futópályára fordítjuk majd. Köszönet azoknak a szülőknek, akik megértik polgári társulásunk működésének fontosságát és továbbra is bizalmat szavaznak nekünk.

Juhász Zsuzsa, a XXI. század gyermekéért Polgári Társulás elnöke