Tanulmányi kiránduláson Oroszkán
Október 9-én egy autóbusznyi lelkes hetedikes és nyolcadikos diákkal ellátogattunk Oroszkára, a Zsákovics László által alapított és működtetett Military Historical Museumba, amely ezer négyzetméteren, lenyűgöző gazdagságban mutatja be az első, de különösen a második világháború fegyvereit, harci járműveit, katonai egyenruháit, kitüntetéseit. A múzeumban kiállított életnagyságú diorámák által betekintést nyertünk az Alsó-Garam-mentén élők megpróbáltatásokkal teli életébe az 1944 és 1945 fordulóján errefelé dúló kemény harcok idején.
Megnéztük a hadtörténeti múzeumtól mindössze néhány méterre található, ugyancsak Zsákovics László által létrehozott Škoda Múzeum gyűjteményét is, ahol kíváncsi czuczorosaink még egy, a VB felirattal ellátott, mustársárgára és fehérre mázolt rendőrautóba, a rendszerváltozás előtti idők mára már ikonikussá vált járművébe is beültek.
Oroszkáról hazafelé megálltunk Bényben, és körbe sétáltuk az eredetileg román stílusban épült Szűz Mária – templomot, valamint a közelében álló rotundát.
Az időjárás is kedvezett, így igazán kellemes és látnivalókban gazdag tanulmányi kirándulásban volt részünk.
Benyovszky Ágnes és Pál Andrea, szervező pedagógusok