Cicás délután a leendő elsősöknek
Március 13-án délután vidám, játékos ismerkedős programra vártuk a leendő első osztályos gyerekeket és szüleiket.
A foglalkozás első részében a gyerekek cicás–egeres kifestőket színeztek, ahol kreativitásukat és ügyességüket is megmutathatták. Ezt követően nagy érdeklődéssel nézték meg „A macskafaló” című mese-bábjátékot, amely sok mosolyt és nevetést hozott a délutánba. A program harmadik részében egeres–cicás mozgásos, énekes játékok következtek, amelyekben a gyerekek örömmel és aktívan vettek részt.
A foglalkozásra 40 gyermek érkezett, és örömmel tapasztaltuk, hogy a délután jó hangulatban, sikeresen zajlott. A programot iskolánk napközis nevelőnői biztosították.
Amíg a gyerekek játszottak, a szülők számára iskolánk igazgatója tartott tájékoztatót a beíratkozással kapúcsolatban, illetve Kása Ildikó, a Meliorat Központ gyógypedagógusa tartott előadást „Mire van szüksége a gyermeknek az iskolakezdéshez?” címmel. Köszönjük mindenkinek a részvételt! Szeretettel várjuk a családokat április 13-án és 14-én a beiratkozáson.