Kaszás Attila Versmondó Fesztivál

2025. június 7-én került megrendezésre a XVIII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál Komáromban. Iskolánkat három tanuló képviselte ezen a versenyen. Az első kategóriában Ďurica Rebeka (4. B, felkészítője Kováč Sylvia), a második kategóriában Zsapka Zsófia és Demo Leonard (mindketten a 9. A osztály tanulói). A versenyre három helyszínen, az Eötvös utcai Alapiskolában, a Jókai Mór Alapiskolában és a Jókai Színházban került sor. A szavalók két verset adtak elő, melyet hazai és magyarországi színművészekből álló zsűri értékelt. Az első forduló után a következő eredmények születtek: Zsapka Zsófia ezüst sávos minősítést, Ďurica Rebeka kiemelt arany sávos minősítést, valamint Demo Leonard is kiemelt arany sávos minősítést ért el. Nagy örömünkre két diákunk is bekerült a délutáni döntőbe, ahol még egyszer előadhatták a zsűri által jobbnak ítélt művet a Jókai Színház színpadán. Ezt a különdíjak, valmint a fődíj átadása követte, ahol Demo Leonardnak odaítélték a fesztivál egyik neves elismerését, Kaszás Attila gimnáziumi osztálytársainak különdíját. Tanulóinknak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik!