Az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló uniós program, mely lehetőséget biztosítani arra, hogy az Európai Unió bármely polgára tanulmányokat folytasson, képzésben vegyen részt és tapasztalatot szerezzen külföldön. A program nemcsak a diákoknak kínál lehetőségeket, hanem a lehetőségek széles körét biztosítja magánszemélyek és szervezetek számára is.
Az Erasmus+ a növekedést, a foglalkoztatást, a társadalmi méltányosságot és befogadást célzó Európa 2020 stratégia, valamint az ET2020, az oktatás és a képzés terén kialakított uniós stratégiai keretrendszer célkitűzéseinek megvalósításához hivatott hozzájárulni. Ezenfelül arra törekszik, hogy ösztönözze a partnerországokban a felsőoktatás fenntartható fejlődését, és elősegítse az EU ifjúsági stratégiájában meghatározott célok elérését. A program egyebek mellett az alábbi konkrét célkitűzések megvalósítását szolgálja:
- a munkanélküliség visszaszorítása, különösen a fiatalok körében
- a felnőttoktatás előmozdítása, különösen az új és a munkaerőpiacon keresett készségek tekintetében
- a fiatalok európai demokratikus szerepvállalásának ösztönzése
- az innováció, az együttműködés és a reformok támogatása
- az iskolai lemorzsolódás csökkentése
- az EU partnerországaival való együttműködés és az EU és a partnerországok közötti mobilitás előmozdítása.
A nyári szünet közepén kaptuk a jóhírt, hogy pozitív elbírálásban részesültünk és így október 1-jétől négy érsekújvári intézmény fog két éven keresztül együttműködni az oktatás terén: a P. Blaho utcai Óvoda, a Czuczor Gergely Alapiskola, az Érsekújvári Művészeti Alapiskola és a Pázmány Péter Gimnázium, mint a konzorcium koordinátora.
A „Tökéletesedjünk“ címet viselő komplex közös projektünk 4 szakterületre irányul :
- A nyelvek elsajátításában való tökéletesedés
- A természettudományi tantárgyakban való való tökéletesedés
- Az inkluzív iskolai környezet kialakításában való tökéletesedés
- Az iskola vezetésében és menedzselésében való tökéletesedés
A jóváhagyott 73.285 euróból az iskolák tanárainak külföldi továbbképzéseit és a kísérő rendezvényeket fogjuk biztosítani.
Erasmus + 2025
Erasmus+ program keretén belül egy észtországi tanulmányúton veszünk részt 2025.5.11-16. között. Már az első napon rengeteg új ismerettel gazdagodtunk. Lehetőségünk nyílt betekinteni a tallinni Pae Gimnázium működésébe, amely egy kiválóan felszerelt, háromnyelvű iskola. Itt a legkisebb, 6 éves diákoktól kezdve a 14 éves gimnazistákig minden tanuló három nyelven sajátítja el a tananyagot.
A látogatás célja a jó gyakorlatok megismerése, nemzetközi kapcsolatok építése, valamint a digitális és innovatív oktatási módszerek elsajátítása volt.
As part of the Erasmus+ program, our team is currently participating in a study visit to Estonia. From the very first day, we have gained a wealth of valuable knowledge and professional insights.
We had the opportunity to explore the educational practices of Pae Gymnasium in Tallinn, a modern and well-equipped trilingual school. Students here, ranging from 6 to 14 years old, are educated in three different languages, offering them a strong multilingual foundation from an early age.
The main objectives of our visit are:
to learn about effective educational practices,to build international partnerships, and to deepen our understanding of digital and innovative teaching methods.
A mai nap folyamán a felső tagozaton orosz és észt nyelvi órákon vettünk részt, valamint egy történelemórát is meghallgattunk. A nyelvi órák során betekintést nyerhettunk az orosz anyanyelvű tanulók észt nyelvtanulási módszereibe. A történelemóra érdekes és tartalmas volt.
Ezen kívül részt vettünk egy alsó tagozatos környezetismereti órán is, amelyet a szabadban tartottak. Az óra a tapasztalati tanuláson alapult, így a gyerekek közvetlenül a természetben figyelhették meg az élővilágot és a környezeti jelenségeket. Ez a gyakorlati megközelítés rendkívül hasznosnak bizonyult a tanulók számára, hiszen élményszerűen sajátíthatták el az ismereteket.
Összességében egy tartalmas és inspiráló napot zártunk, mely során különböző tanítási módszerekkel ismerkedhettünk meg.
During the day, we attended Russian and Estonian language lessons in the upper grades, as well as a history class. The language lessons provided insight into how native Russian-speaking students learn Estonian. The history class was interesting and informative.
In addition, we participated in an environmental studies class with lower grade students, which was held outdoors. The lesson was based on experiential learning, allowing the children to observe wildlife and environmental phenomena directly in nature. This practical approach proved to be extremely beneficial for the students, as it enabled them to acquire knowledge in an engaging and memorable way.
Overall, we had a meaningful and inspiring day, during which we got to know various teaching methods.
Erasmus+ program – 3. nap
A nap első felében angol nyelvórákon vettünk részt, ahol az „egészség” témája köré épültek a feladatok. A diákok csoportokban dolgoztak, kommunikációs gyakorlatokat végeztek, és bemutatták saját véleményüket különböző egészséggel kapcsolatos kérdésekben. A második órán egy videó szolgált alapként a beszélgetéshez, amely a diákokat kritikus és kreatív gondolkodásra ösztönözte.
A délutáni programban mesterséges intelligencia (AI) alapú oktatási eszközökkel ismerkedtünk meg. Kipróbáltuk, hogyan készíthetünk gyorsan prezentációkat, feladatlapokat és nyelvi teszteket AI segítségével. A workshop során gyakorlati példákon keresztül láthattuk, hogyan segítheti a technológia a tanulás és tanítás hatékonyságát.
Ez a nap különösen inspiráló volt: új módszereket, digitális eszközöket és tanítási szemléletet ismerhettünk meg.
Erasmus+ Programme – Day 3
In the first part of the day, we participated in English lessons focused on the topic of “health.” The students worked in groups, completed communication exercises, and shared their opinions on various health-related issues. In the second lesson, a video served as the basis for discussion, encouraging students to think critically and creatively.
In the afternoon, we explored AI-based educational tools. We learned how to quickly create presentations, worksheets, and language tests using artificial intelligence. Through hands-on activities, we discovered how technology can support more effective teaching and learning.
This day was especially inspiring: we were introduced to new methods, digital tools, and teaching approaches.
Az Erasmus+ job shadowing programunk zárónapját a tallinni Pae Gümnaasiumban töltöttük, ahol a hét eseményeit értékeltük közösen a házigazdákkal. Reflexiós megbeszélésen vettünk részt, ahol mindenki megoszthatta a legfontosabb tapasztalatait, valamint azt, hogyan tudja beépíteni az ott látott gyakorlatokat saját iskolai munkájába.
Kiemelt figyelmet kapott a tanulóközpontú szemlélet, a digitális eszközök hatékony használata, valamint a tanárok közötti együttműködés fontossága. A program hivatalos lezárásaként minden résztvevő ünnepélyes keretek között vehette át az Erasmus+ részvételi tanúsítványát.
A búcsú pillanatai meghatóak voltak – a vendéglátók nyitottsága és a közösen megélt élmények maradandó emlékként kísérnek bennünket haza.
We spent the final day of our Erasmus+ job shadowing program at Pae Gümnaasium in Tallinn, where we evaluated the week’s experiences together with our hosts. In the morning, we took part in a reflective discussion where each participant shared their most important insights and how they plan to implement the observed best practices in their own school environment.
Special attention was given to student-centered approaches, the effective use of digital tools, and the importance of collaboration among teachers. As the official closing of the program, each participant received their Erasmus+ certificate of participation during a short, celebratory ceremony.
The farewell moments were truly touching – the openness of our hosts and the shared experiences will remain a lasting memory for all of us.